Gyors hírek:
Nov 18
További növekedést tervez a Konica Minolta PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. november 29. kedd, 10:04
Budapest, 2011. november 28., hétfő (MTI) - Az irodatechnikai, nyomdaipari megoldásokat szállító Konica Minolta Magyarország Kft. az idei pénzügyi évben mintegy 6 milliárd forint bevételt ér el a tervek szerint, a tavalyi 5,1 milliárd forint után a nemzetközi számviteli elvek szerint (IFRS).

Székely Dániel, a vállalat direkt értékesítési vezetője hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a válság jót tett az iparágnak, mert minden költségcsökkentési lehetőséget megragadnak a cégek, s ez kiterjedt a korábban inkább mostohán kezelt irodatechnikára is. Ebből adódóan nagyon sok projekt indult, amin a Konica Minolta nyert, s egyre több "költségcsökkentést ad el". A társaság például vállalja, hogy legalább 30-35 százalékkal csökkenti a kinyomtatott oldalak számát, de egy teljes eszközpark-konszolidáció esetén éves szinten 30 százalékos költségmegtakarítás is elérhető.
Székely Dániel hozzátette, a berendezéseket nézve nincs sok különbség a márkák között, csak a megoldások lehetnek mások. Kifejtette, ezért is tudja a cég növelni a bevételét, miközben gazdasági nehézségek miatt a piac visszaesett.
A növekedés hátterében részben az áll, hogy 2008-ban a magyar cég menedzsmentet váltott, s átszervezte. értékesítési, gazdasági, üzleti folyamatait. A döntés helyességét mutatja, hogy az áprilistól márciusig tartó pénzügyi éveket nézve három éve még csak 3,9 milliárd forint volt a bevétel, ami az előrejelzések szerint 2013-ra 8 milliárd forint lesz.
Székely Dániel elmondta: az idei terv teljesülését mutatja, hogy a nyári hónapokat is magába foglaló első félévben 99,3 százalékban teljesült az időarányos terv: az első hat hónapban a cég a forgalmának 40-45 százalékát realizálja.
A fénymásoló piac változására jellemző, hogy miközben A3-as gépből 2008-ban 11.600-at adtak el a magyar piacon, addig 2009-ben 9.600-at, 2010-ben 8.300-at. Eközben az e szegmensben az eladott gépek számát és érétkét tekintve is első Konica Minolta 2008-ban 13,6 millió euró, 2010-ben pedig 14,731 millió euró bevételre tett szert.
Hasonló a helyzet a nyomtató piacon is, ahol a 2008-as 87 ezerről 2010-re 74 ezerre változott az eladott darabszám, miközben itt a bevételt nézve ötödik Konica Minolta forgalma 809 ezer euróról 1,5 millió euróra változott.
Székely Dániel ezzel a kapcsolatban elmondta, a növekedés azért is sikerült, mert más márkáktól piacrészt vettek el.
Kispál Péter szolgáltatási igazgató elmondta, tovább akarják erősíteni a megoldásszállító szerepüket: a Konica Minolta például csak azzal, hogy lecserélte saját irodájában a 3-4 éves gépeket, 60 hónap alatt 53 százalékos energia megtakarítást ér el.

gry \ gtr

MTI 2011. november 28., hétfő 10:42
 
Speedmaster CX 102 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 13. hétfő, 19:39

A Speedmaster CX 102 kombinálja az innovatív megoldásokat a Speedmaster XL 105 technológiájából a sikeres Speedmaster CD 102 platformon. Ennek eredménye egy state-of-the-art gép, amely versenyelőnyt biztosít arra, hogy megbirkózzon egyre szigorúbb piaci kihívásokra . 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 13. hétfő, 20:11
Bővebben...
 
A kis formátumú marketing gép PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 13. hétfő, 19:22

 

A lakkozó-mű alkalmazása általánossá vált a B1-es formátumú nyomdagépek esetében, és a kisebb formátumú gépeknél is megnőtt az igény a felületkezelési lehetőség iránt. Ennek eredményeként a manroland a ROLAND 200 (52/74) High Pile (magas kirakós) nyomdagépét a négy nyomómű mellett egy lakkozó-művel kiegészítve kínálja.

 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 13. hétfő, 19:31
Bővebben...
 
Gyorsabb, jobb, hatékonyabb: az új ROLAND 700 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 13. hétfő, 19:13

 

Nyomtatási sebesség: 18.000 ív óránként
A manroland bemutatja a nagy sebességű (HS), új ROLAND 700 HiPrint-et, amelyet 18.000 ív/órás termelési gyorsaságra terveztek. A ROLAND 700 HiPrint rendkívül termelékeny univerzális nyomdagép, amely folyamatos korszerűsítés alatt áll.

 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 13. hétfő, 19:22
Bővebben...
 
autoprint az íves ofszet nyomtatásban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 13. hétfő, 19:02

 

Automatizálás a nagyobb termelési hatékonyságért.

Az autoprint egy intelligens és rendkívül hatékony nyomdagép vízióját képviseli, amely egy gombnyomással – One Touch – a legnagyobb mértékű automatizálást teszi lehetővé az ofszet nyomtatásban. Mostanra a manroland piacvezetővé vált az újság és kereskedelmi web ofszet nyomdagépek automatizálásának területén és most az íves ofszet gépeken szintén alkalmazta az elképzelést.

 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 13. hétfő, 19:12
Bővebben...
 


2. oldal / 3